9.

Mikszáth Kálmán

1847-1912

1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán. Szülôföldjének sajátos színeit élte végéig makacsul ôrizte. Legjobb műveinek színtere a Felvidék, a "görbeország": ennek hegyekkel zsúfolt földjén két nép, a magyar és a szlovák, két nyelv és kultúra keveredett egymással. - Az író szülei jómódú és tehetséges kisbirtokosok voltak, de a családban éltek még legendák régi papi ôsökrôl, elkallódott, feledésbe merült nemesi elônevekrôl.

A rimaszombati gimnáziumban tanult, Selmecbányán érettségizett. Pesten négy évig jogot hallgatott, de dipiomát nem szerzett. 1871-ben Mauks Mátyás fôszolgabiró mellett Balassagyarmaton szolgabírói esküdtként helyezkedett el. Itt ismerkedett meg a megyei élettel, a "régi jó táblabírák" életével, de a kialakuló dzsentrivilággal is. 1873-ban feleségül vette volt fônöke lányát, Mauks Ilonát.

Ekkor már állás várta Pesten, a Magyar Néplap szerkesztôségében. Irásait csak nehezen tudta elnevezni, saját költségén kiadott kétkötetnyi novellásgyüjteménye sem hozta meg a remélt sikert. Annyira elszegényedett, hogy feleségét sem tudta eltartani, s ezért kénytelen volt elválni tôle. A súlyos nyomorból az ellenzéki Szegedi Napló szerkesztôségének meghívása mentette ki. Az a két és fél év (1878-80), melyet Szegeden töltött, életének egyik legtevékenyebb korszaka volt: élményanyaga gazdagodott, világszemlélete tágult, s szabadon írhatta ellenzéki cikkeit.  

1880 végén tért vissza Pestre, a következô évben már a Pesti Hírlap szerkesztôségében dolgozott, s megmaradt e lap kötelékében csaknem 25 esztendeig. 1881-ben gyors egymásutánban megjelent két kis kötete, a Tót atyafiak (1881) s A jó palócok (1882-es évszámmal) végre meghozta számára a régen várt elismerést. Ez a siker végleges volt, s ettôl kezdve minden művét nagy dicséret fogadta. Mikszáthot szárnyára kapta a hírnév, további élete sikerek sorozata volt, beérkezett, ünnepelt író lett. 1882-ben újra összeházasodott volt feleségével.

A Petôfi Társaság, a Kisfaludy Társaság, majd a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. 1887-tôl élete végéig a kormánypárt képviselôjeként tagja volt a parlamentnek, bár igyekezett megôrizni szellemi-politikai különállását, s gúnyos karcolatokban mondott megvetô véleményt társairól, a "mamelukokról".

1910-ben az egész ország megünnepelte írói pályájának negyvenedik évfordulóját, Mikszáth azonban a jubileumi díszünnepség után két héttel váratlanul meghalt.

Az a fekete folt

Amikor kézbe vessük Mikszáth Kálmán írását, eszünkbe jut, hogy ez a kiváló ábrázoló olyan ajándékot hagyott a világra, Magyarországra, amelynek mindenkihez el kellene, hogy jusson. Ennek a meghatóan szép, tanulságos novellának mondandója volt akkor is, megírása idején, s még most is. Nem is csupán a történet kiemelkedő, sőt, az talán másodlagos a művészien használt nyelvezett mögött. Meglepően hosszú bevezetés után elgondolkodtató a bonyodalom, s a befejezés nyitva marad, mint a főszereplő sorsa is. Az olvasóra van bízva a történet továbbgondolása. Mikszáth Kálmán nem ebben az egy novellában él ezzel az eszközzel.

A főszereplő a brezinai bacsa, Olej Tamás. A bacsa szó igazából számadó juhászt jelent. A hegyvidéki parasztok világában, a herceg számadója igazi, korlátlan úr. Legalábbis a saját szemszögéből korlátlan. Mint maga mondja, neki csak az Isten parancsol, s talán a herseg, aki mint valami távoli hatalmasság tűnik fel előtte a gondolataiban. A többi szereplő, aki előfordul az életében, az a lánya, Anika, és a bojtár, Matyi, meg a juhok. Esetleg még a juhászkutya, Merkuj, kinek még némi szerepe akad egy eltévedt bárány nyájhoz való visszaterelésében, úgy is utal rá az író: “Okos kutya az, megérdemli, hogy nem lett belőle – ember.” Ezzel a megállapítással nagy igazságot mond ki, legalábbis ennek a véleménynek ma is akadna, s akad is követője.

Mikszáth mesteri nyelvhasználattal adja vissza a bacsa világát. Olej Tamás egyszerű, mégis súlyos gondolatai szinte kézzelfoghatóvá válnak. Az emberektől távol élő, kemény, kérges lelkűnek tűnő ember jellemrajza úgy tárul elénk, hogy szinte belelátunk a gondolataiba. Ezzel éri el Mikszáth, hogy ez a durva, mord paraszt szívünknek kedves szereplővé válik.

A mű szerkezete egyszerűen felvázolható. A bevezetésben ismerjük meg a körülményeket, a szereplőket. A bonyodalom ott kezdődik, hogy a fiatal herceg, Taláry Pál vadászat közben megismerkedik a fiatal, ártatlan, s ehhez mérten tapasztalatlan Anikával. A kibontakozásban a herceg estére, vacsorára visszatér, mikor is kiderül a szándéka, s Anikához való vonzódása. Harmadnap, amikor visszatér újból, valamiféle alkut ajánl a bacsának, miszerint a lányáért cserébe neki adja a brezinai akol minden birkáját. Ez okozza a bacsa lelki tusáját, ám mégis utalást tesz Anika megszöktetésére. Ez még mélyebb válságba sodorja ezt a cseppet sem érzéketlen embert. Úgy tűnik, hogy kis világának maga-szabta erkölcse, mely szerint felelősséggel tartozik lánya védelméért, most meginog, hiszen voltaképpen engedi, hogy egy úr kihasználja, kedvét töltse vele, s azután talán eldobja. Hosszas vívódás után a mű tetőpontjában Matyival üzen a hercegnek, hogy ajánlata érvénytelen, ámde már késő, Anika eltűntéről csak friss keréknyomok árulkodnak. A megoldás tragikus, Olej Tamás önmagán hajtva végre büntetését, felgyújtja az akolt, és eltűnik az erdőben.

Nagyon érdekes Olej Tamás lelki rajza. Ezt Mikszáth Kálmán úgy tárja elénk, hogy a jelenből indítja a történetet, s fokozatosan múlt időre vált. Igazán nem ismerjük meg Anikát, csak annyit tudunk róla, hogy bár eleinte úgy látszik, hogy Matyi, a bojtár felé vonzódik, mégis szívesen veszi a herceg mézes-mázos, indíték-leplező szavait, udvarlását. Matyiról is csak apró dolgokat tudunk meg, néhány utalás történik rá, hogy nem veszi jó néven, hogy a gazdag nemes az általa szeretett lányra vetette szemét.

Nagyon szembetűnő, hogy az írott szöveg utánozza a beszélt nyelvet. Emiatt találhatóak benne gyakran a három ponttal befejezett mondatok, s maga a mondatok sorrendisége, hangulata szinte hallatja velünk, amit mondanak.

Romantikus vonást fedezhetünk fel ebben a novellában is, említhetjük például a lírai keretbe öltöztetett formát. A mű egy dallal kezdődik, egy dallal ér véget. Talán kicsit érzelgős hatást is kelt, de tény, hogy megfelelő eszköz arra, hogy a főszereplőt embernek lássuk, ne csupán egy parasztnak. Viszont erőteljesen realista a világ ábrázolása, ahol ez az egyszerű ember a maga kissé korlátolt körülményei között élve legfontosabb tényezővé válik. Valóságos kép, hogy egy nemesember gyönyöre kielégítése céljából megszerez egy tudatlan, naiv lányt, s valóságos az akkori társadalom képe, mely elítéli a bacsát, hogy még felesége temetésén sem sírt. Mindenesetre Mikszáth Kálmán úgy írja meg ezt a történetet, hogy az érzékenyebb lelkű olvasók el is pityeredhetnek rajta, ám élvezetes olvasmány azoknak is, akik csak, mint irodalmi művet tartják érdekesnek.

A mű felveti bennünk az erkölcsiség kérdését. Bár nem feltétlen azonosulunk egy hegyvidéki paraszt körülményeivel, az ember ábrázolása nagyon is élő, s nem kötődik megírásának korához. A lelki folyamatok állandóak, csak a kor és a társadalom változik.

A lányát féltő apa, a felelősség-tudat súlyától terhelt, lelkiismeret-furdalástól szenvedő ember bizony kortalan kép. Mi is kerülhetünk bizony olyan helyzetbe, aminek végén rossz döntésünkre talán örökre megmaradó fekete folt nyom bélyeget.

Bede Anna tartozása

Mikszáthnak ez a novellája A jó palócok című kötetben található. A novella története Bede Erzsiről szól, amint a bírákkal beszélget. A cselekmény rövid a tartalomhoz képest. Mindössze annyit ír le, hogy Bede Erzsi elmegy a bírákhoz, azok jóváhagyják a büntetést, amit a testvérére szabtak ki, és el akarják vitetni. Ekkor mondja el, hogy ő nem Anna, csak ő jött el letölteni a kiszabott büntetést, mivel a testvére egy hete meghalt. A bíráknak megesik rajta a szíve, és azt hazudják neki, hogy rossz levelet kézbesítettek.

Az elbeszélő kívülről látja az eseményeket, E/3 személyben mesél. Realista jellegzetességek figyelhetőek meg, hiszen részletesen leírja a termet, ahol a bírák tartózkodnak, utal az időjárásra, habár a történetet a négy fal közé szorítja, sőt zsugorítja ezt a teret:

"a köd nekinehezedett az idomtalan épületnek, s szinte összébb szorítá annak falait".

A terem nyirkos, egy kályhával fűtött. Odakint tél van, jégvirág van az ablakon, Részletesen leírja a teremben lévő illatokat, ami nem hatnak túlságosan kellemesen, inkább egyfajta bűzt érez az olvasó.

"... nehéz, fojtott levegő volt, ködmön- és pálinkaszag, ".

Erzsi megjelenésével a terem szorítása enyhül, majd mikor elmeséli a történetét szinte teljesen feloldódik.

A mű cselekménye és hossza is rövid, viszont eléggé érzékelteti a bírák és az elnök érzéseit, képi elemekkel. Történhetne bármikor, de a kályha, a ködmön valószínűsíthető ott volta, a pálinka, a király és az országbíró képe a falon, és a lány öltözete a 19. század végére utalnak.

A két főszereplő Bede Erzsi, és a bírák elnöke, akinek még a nevét sem tudjuk meg. A címben szereplő Bede Anna a cselekmény előtt Körülbelül egy héttel meghalt, neki viszont a szerelme nevét is megismerjük, aki miatt bűnbe esett, orgazdaság vétségével.

Bede Erzsi egy feltűnően szép lány, akit anyja küldött el, hogy letöltse testvére helyett a büntetést, s ebből látszik, mennyire őszinte, becsületes. Szerény lány, elpirul, mikor felolvassák a végzést, és alig mer arról szólni, hogy ő nem is Bede Anna. Furcsa tulajdonsága, hogy az elején, mintha direkt ejtené le a kapcsot, és a végén próbálja győzködni a bírákat: tudta, hogy testvére mit tett, mégis azt mondja, gondoltak az ártatlanságára. A bírák naivnak és butának tartják, pedig lehet, hogy nem az, csak nem ismeri a törvényt.

Az elnök a mű elején a megszokott hideg, másokkal közömbös, kissé mogorva képét mutatja, a végére azonban, ahogy a terem, úgy ő is feloldódik, megenyhül a lánnyal szemben, kedves lesz hozzá, sőt meg is öleli. Egy sárga kendővel törölgeti állandóan izzadó homlokát, az elején csak kicsit izzad, nyugodt, talán fáradt. A lány megérkezésekor ugyanolyan közömbös, viszont mikor az azt mondja, hogy "a törvény törvény" egyszer csak mintha szédülne, zavarossá válik előtte a kép. Kapkodja a fejét, szétnéz a szobában, és ettől felélénkül A három szó azonban folyamatosan visszhangzik fejében, próbálja másra terelni a figyelmét (kályha, időjárás), ám azok is midig csak azt zúgják fülébe: "a törvény törvény". A mesélő kegyetlennek írja le, mikor a lány szépségét és ártatlan tekintetét figyelembe nem véve "helyeslést bólint a túlvilági hangnak".

Meglepődik viszont, és ekkor kezd enyhülni a szíve, amikor a lány elmondja, hogy ki is ő, és miért is van ott. Előre tör benne a jóság, az igazsághoz való hűség a törvénnyel szemben. Nem rest hazudni a lánynak, hiszen teljesen "elérzékenyül", mikor meghallja a lány hangját, hogy mennyire örül annak, hogy nem kell börtönbe mennie.

A bírák és a jegyző a mellékszereplők. Szerepük nagyon eltörpül. A mű elején a hangulat bemutatása a szerepük, a mű során pedig az, hogy ez a hangulat hogyan változik, oldódik.

A mű legfontosabb és legnagyobb párbeszéde, amikor az elnök és a lány beszélgetnek. Nagy részét a lány mondja egyedül, néha vág bele az elnök. Ez a párbeszéd a mű fordulópontja, és ebben található meg a tartalom, A lány lelkesülve, majd sírva meséli a testvére történetét, amibe az elnök az izgatottsága miatt kérdezget bele.

A mű azt mutatja be, hogyan lehet néha eltekinteni a szigorú szabályoktól a fentebb való embereknek azért, hogy segíthessenek az egyszerűbb, néha butább, és valamely okból elesettebb embereken.