Petőfi Sándor élete
1823-1849
Kiskőrösön született 1823. jan. 1-én. Apja Petrovics István mészárosmester, anyja a Hrúz Mária. 1824-ben Kiskunfélegyházára költöztek, itt tanult meg magyarul.
Jó körülmények között élt, ez lehetővé tette a gondos taníttatást. Összesen 9 iskolában tanult, ez azzal az előnnyel járt, hogy már fiatalon igen gazdag élettapasztalatokkal rendelkezett. 1835-38-ig Aszódon tanult, itt egyike volt a legjobb tanulóknak. 1838-ban a tanév végi záróünnepségen ő mondta a búcsúbeszédet. 1838-ban iratkozott be a selmeci liceumba. Itt a magyar önképzőkör, a Nemes Magyar Társaság tagja lett. Azonban nagyon gyengén tanult.
Édesapja 1838-ban anyagilag tönkrement. 1839. februárjában elindult gyalog Pestre és beállt a Nemzeti Színházba kisegítőmunkásnak. 1839. szeptember 6-án Sopronban beállt önkéntes katonának a császári hadseregbe. Nem bírta a megpróbáltatásokat, megbetegedett, majd 1841-ben Sopronban elbocsátották. 1841. októberében visszatért Pápára tanulni. Itt kötött szoros barátságot Jókai Mórral.
Írói sikerek érték: 1842-ben az Atheneaumban megjelent első verse A borozó. 1842. október végén Pápán örökre abbahagyta a tanulást pénztelensége miatt. Mégis alapos műveltséget szerzett, mert sokat olvasott. 1842-43-ban először Székesfehérváron, majd Kecskeméten színészeskedett. Ezután Pozsonyba gyalogolt, és az Országgyűlési tudósításokat másolta. 1843 nyarától Pesten a Külföldi Regénytár részére két regényt fordított le, valamint kapcsolatba került a fővárosi értelmiségi ifjúsággal és naponta megfordult a Pilvaxban is. 1843 őszétől Debrecenben ismét felcsapott színésznek, egy kisebb együttessel vándorolt, de megbetegedett és ezért visszatért Debrecenbe. 1844 februárjában nekivágott a pesti útnak azzal a szándékkal, hogy költő lesz. Felkereste Vörösmarty Mihályt, az ő ajánlására a Nemzeti Kör vállalta verseinek kiadását. Vörösmarty és Bajza támogatásával 1844. júl. 1-től segédszerkesztő lett a Pesti Divatlapnál. 1844. októberében jelenik meg A helység kalapácsa című komikus eposza. 1844. novemberében megjelenik első verseskötete, belefogott a János vitézbe.
Pesten megismerkedett Csapó Etelkével, aki 1845. jan. 7-én váratlanul meghalt. Eme korszakának verseit gyűjtötte össze az 1845. márciusában megjelenő Cipruslombok Etelke sírjára kötetébe. Kilépett a Pesti Divatlap szerkesztőségéből. Áprilisban elindult felvidéki körútjára, ahol mindenhol lelkesen fogadták: Úti jegyzetek. Mednyánszky Bertával újabb sikertelen szerelem (az apja nem engedélyezte). 1845. októberében megjelenik a Szerelem gyöngyei című versciklusa. Sokat utazott, gyakran ellátogatott szüleihez Szalkszentmártonba. 1845. nov. 10-én megjelent második verseskötete. 1846. márc. 10-ig leginkább szüleinél volt, itt született 1846. áprilisában Felhők címmel megjelent 66 epigrammája. 1846 elején Tigris és hiéna dráma, később A hóhér kötélen című regényén dolgozott. Márciusban visszatért Pestre, belevetette magát az irodalmi, politikai életbe. 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerte Szendrey Júliát. Egyből beleszeretett. Júlia azonban nem tudott azonnal dönteni, csak egy év múlva házasodtak össze. 1848. dec. 15-én született meg fia, Zoltán.
1847-ben elolvasta a Toldit, és ezután kötött szoros barátságot Arannyal. 1848. március 15-e egyik vezetője, de az elért politikai eredményeket keveselte. Királyellenes verseket írt, népgyűléseket szervezett, szembe került vezető politikusokkal, fokozatosan elvesztette népszerűségét. A szabadságharc idején századosi rangot kapott. Debrecenben, 1849. januárjában jelentkezett Bem tábornoknál. Bem kedvelte, segédtisztjévé, személyes tolmácsává tette, óvta a csatáktól. Azonban Petőfi a többi felettesével rossz viszonyban volt (Klapkával való összezördülése után ki is lépett a hadseregből). Nem kapott fizetést, anyagi gondjai voltak. Márciusban apja, májusban anyja hal meg. Csatlakozik Bemhez, de tulajdonképpen civilként vesz részt a segesvári csatában, itt is tűnik el örökre, 1849. júl. 31-én.
Költészete
A költő újításai a magyar lírában:
Addig ismeretlen témákat honosított meg költészetünkben: nála jelenik meg először a családi líra, a szerelmi költeményekben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a Puszta, a magyar Alföld méltó rajza.
Kezdeti költeményeiben, első kötetében követi a népiesség stílusát, mely a korszakban viszonylag friss felfedezés. Erdélyi János 1842-es tanulmánya az első, melyben a népköltészetben rejlő lehetőségekről, a nép művészetének felfedezéséről, erejéről beszél. Petőfi e stílust követve addig nem létező műfajokat is meghonosított költészetünkben.
Költészete nyomán új hangok kerülnek a versekbe, nyelve felszabadul a Kazinczy-féle „fentebb stíl” használatától. Elhagyja a mitológiai elemeket, a finomkodó körülírásokat. Közérthetően, egyszerűen szól mindenkihez, a nép nyelvét beemeli az irodalomba úgy, hogy emellett megjelenik a kora művelt, tanult emberére valló szókészlet is. Műveiben olvashatjuk először a világszabadság szót. (Horváth János)
A versek külcsíne helyett a gondolatot állítja középpontba, fontosabb a mondanivaló, mint a forma tökéletessége.
Pályája, műfaji sokfélesége, legismertebb költeményei:
· Népies költemények: Befordúltam a konyhára… (1843), A virágnak megtiltani nem lehet… (1843), A borozó (1842), Ez a világ amilyen nagy… (1844), Szeget szeggel (1843), Távolból (1843), Anyám tyúkja (1848)
· Családi költemények: Egy estém otthon (1844), Füstbement terv (1844), István öcsémhez (1844)
· Elbeszélő költemények: A helység kalapácsa (1844), János vitéz (1845), Bolond Istók (1847), Az apostol (1848)
· Útirajzok: Úti levél, Életképek (1844)
· Tájköltemények: Az alföld (1844), A Tisza (1847), A puszta, télen (1848), A Kiskunság (1848)
· Szerelmi költemények: Fa leszek, ha… (1845), Reszket a bokor, mert… (1846), Szeptember végén (1847), Beszél a fákkal a bús őszi szél… (1847), Minek nevezzelek? (1848)
· Forradalmi látomásköltészet: A XIX. század költői (1847), Egy gondolat bánt engemet… (1846), Nemzeti dal (1848), Föltámadott a tenger… (1848)
· A szabadságharc versei: Csatadal (1848), A vén zászlótartó (1848), Európa csendes, újra csendes… (1849)
Szerelmi költészete (+verselemzések)
Petőfi szerelmi lírájának költészete - a szabadságeszmény jegyében – a romantikus személyiség legbensőbb tartalmait mutatja meg. A többnyire életrajzi hitelességű élmények nyomán megalkotott udvarló és hitvesi költészet a szerelmet a szabadsághoz hasonlóan magasabb rendű létformának, eszményi állapotnak érzékelteti. Szerelmi költészetének három múzsája volt. Közülük az első Csapó Etelke volt, ám a lány 15 évesen elhunyt és csak halála után döbbent rá Petőfi, hogy szereti.
Játszik öreg földünk...:
A költő fájdalmát a Cipruslombok Etelke sírjáról című, 1845-ben megjelent kötetben foglalta össze. Ennek legszebb alkotásai a halott lány szépségét örökítik meg (pl. Zárjátok már be azt a koporsót; Jaj, be bús ez a harangszó; Ha életében…). A ciklus darabja közül a Játszik öreg földünk... formai szempontból mutat érdekességet. Kettétöri a hexametert Petőfi, s így szimultán ritmusúvá teszi a verset. Gondolati szempontból a természet iróniáját ábrázolja az emberi érzelmek fölött. Az Etelkéhez írott verseket elégikus szentimentalizmus jellemzi és rokokó vonásokat is felfedezhetünk benne.
Ugyanebben az évben ismerkedett meg Mednyánszky Bertával Gödöllőn. Petőfinek az iránta érzett szerelem segített túljutni az Etelke halála miatt érzett bánaton.
Fa leszek, ha...:
A Bertához írott verseket a népköltészetből átvett metaforák, a népdalok friss és üde hangvétele jellemzi. Bertához szól a Szerelem gyöngyei ciklus, melynek kiemelkedő verse a Fa leszek, ha… kezdetű népies műdal. Az első versszak első két sora két mondat, melynek mondatpárhuzamában felcserélődik a fő- és mellékmondat helyzete („Fa leszek, ha fának vagy virága. / Ha harmat vagy: én virág leszek”). A harmadik sor folytatja ezt a formai játékot, de a negyedik sor alárendelésként kapcsolódik az előző mondatokhoz. A második strófában a mondatok kétsorosak, variálják az előzőekben megfigyelt mondatpárhuzamokat, és megszólítják a „leánykát”, akihez beszél a lírai én. Az utolsó versszak zárójeles megjegyzése („hogy/ Egyesüljünk”) visszautal a negyedik sorra („Csakhogy lényeink egyesüljenek”). A mondatpárhuzamból következő állandóságérzet illetve tagmondatok helyzetének és kifejtettségének változásából származó folyamatosságérzet a mozgás képzetét kelti. A vers metaforái (pl. fa, virág, harmat, csillag, napsugár, mennyország, pokol), amelyek a megszólított nőre vonatkoznak, a romantikus költői lélek kifejezői. A szöveg poétikai és szerkezetbeli megformálásából a népköltészetnél tudatosabb alkotásmódra következtethetünk.
Petőfi legnagyobb szerelme felesége, Szendrey Júlia volt, akit 1846-ban ismert meg. A hozzá írt versek két csoportra oszthatók aszerint, hogy házasságuk előtt vagy után keletkeztek. Előbbi művekre az udvarlás, vallomásosság jellemző, ezeknél jelentősebbek azonban későbbi alkotásai, mivel ezekkel Petőfi megteremtette a hitvesi költészetet.
A Szendrey Júlia ihlette versek egyes darabjainak hangja a népies beszédmód mellett az élményhez kötöttség folytán személyesebb, egyénibb.
A szerelmi ódák és elégiák a romantikus személyiséget helyezik előtérbe és esetenként össze is kapcsolódnak a forradalmi látomásos költészettel.
Reszket a bokor, mert...:
Még házasságuk előtt írta meg Reszket a bokor, mert… kezdetű versét, amely 1846 szerelmi dalköltészetének egyik legkiemelkedőbb darabja. Ekkor még alkotásai tele vannak bizonytalansággal, mert nem biztos Júlia érzelmeiben. Ennek a versnek a hangulata mégsem szomorú, inkább nyugodt. A kezdő motívum („Reszket a bokor, mert / Madárka szállott rá”) a lélek rezdülését jelenti, amit az okozott, hogy az imádott nőre gondolt. („Eszembe jutottál”). A második versszakban kiderül, hogy a lírai én még mindig nagyon szereti a megszólítottját, de a viszonzottságban nem biztos: fel is teszi a kérdést Júliának („Szeretsz, rózsaszálam?”), de választ sem várva közli, hogy ő maga imádja („Én ugyan szeretlek, / Apád-anyád nálam / Jobban nem szerethet”). A záró szakasz az évszakok ellentétéből levont következtetés után a kijózanodást mutatja, s a köznapi búcsúformula az indulatok lehiggadásáról ad hírt. Petőfi a népies költészet, a népdal metaforikájával dolgozik (pl. „rózsaszálam” = Júlia), fölhasználja annak stiláris, retorikai elemeit (pl. gondolatritmus:” Reszket a bokor, mert / Madárka szállott rá / Reszket a lelkem, mert / Eszembe jutottál”; párhuzam:” Akkor meleg nyár volt, / Most tél van, hideg tél”; anaforikus szerkeze: „Reszket a…”)t A mű megtette a hatását: Júlia ugyanis beleegyezett a házasságba. összhangot alkot benne remény és kétség, illetve a kétség a remény jegyében fogalmazódik meg, magas fokú lírai közvetlenséggel.).
Minek nevezzelek?:
Petőfi egyik legszebb szerelmes verse a Júlia-versek közé tartozó Minek nevezzelek? című romantikus óda, melynek megszólítottja, ódai tárgya a feleség, megmutatkozik a nagyfokú személyesség és intimitás.
A szerelmes férj szemléletének tárgya háttérbe szorul, a vers alkotáslélektani középpontjában egy nyelvbölcseleti kérdés áll, miszerint a lírai én számára lehetetlennek tűnik a férfit elvarázsoló szerelmes asszony titkának, magának a szerelem lényegiségének kifejezése, rögzítése. A nyelv tehát alkalmatlan mind a kedves, csodálatos, eszményi lényének leírására, mind a beszélő érzéseinek kifejezésére. A költeményben ugyanakkor mindvégig a megnevezésről, illetve a jelentéstulajdonítás önkényességéről van szó, mert a költő a képi gazdagságot, magát a rögzíthetetlenséget teszi a nyelvi megalkotottság legjellemzőbb vonásává.
Beszél a fákkal a bús őszi szél...:
A Beszél a fákkal a bús őszi szél... című vers is a koltói napok idején, tehát a mézeshetekben született. A házastársi idill finom képébe is beleszövődnek a szabadság szenvedélyes motívumai. Az idill meghitt keretében sokkal élesebben rajzolódnak ki a politikai háborgás villámai; a szabadság iránti rajongás mennydörgéseit azonban lehalkítja a szendergő feleség jelenléte, amelyre a gyengéd refrén figyelmeztet szüntelenül. Ahogy Illyés Gyula mondja: “Petőfi a leghalkabb pianóban játszik…egy mennydörgő, földrengető futamot”. Strófáról strófára éleződik az ellentét a boldog szerelem nyugalma és a harcot vágyó zaklatott lélek között. Ahogy nőnek a végső véres küzdelem képei, úgy nő az ellentét is, de a magasabb rendű harmónia mindvégig egységben tartja őket. Ebben rejlik az elégikus hangulatú mű művészi szépsége. Eszmei értéke viszont az, hogy a magánélet boldogsága az egész emberiség boldogságáért vívott harc ösztönző erejeként jelenik meg benne.
Szeptember végén:
A magyar költészet egyik legszebb elégiája a Szeptember végén. Az ihlető alkalom benne van a versben: a koltói kastély ablakából látott nyárvégi táj, melynek mélabúval átszőtt leírása megvan Júlia naplójában is. A természet közeli hervadása saját fiatalságának és boldogságának mulandóságára figyelmezteti a fiatal férjet. A mű ellentétes gondolatritmusra épül, Petőfi a tél-nyár ellentéttel állítja párhuzamba az emberi élet múlását. A tájba szőtt merengés, az életen keresztülsuhanó rezignáció, az elmúlás gondolata, a szerelme hűségét próbáló kérdés rendkívül megkapó hangulatot teremt a két első szakaszban. A harmadik versszak romantikus látomásában a hangsúly a “könnyeden” szón van, ez emeli ki azt is, hogy a vers nemcsak a halhatatlan szerelem vallomása, hanem mély fájdalmú sejtelem az emberi élet és boldogság gyors múlandóságáról. A feloldás az utolsó két sor költői túlzása, az akkor "ott" örökre időhatározókkal az érzést Petőfi az öröklétbe emeli. Rejtélyes, hogy Petőfit nagy boldogsága közepette éri utól az elmúlás gondolata. Az elégia mégis a gyászos hangulatból kiemelkedve a síron túl is élő szerelem szenvedélyes vallomásával zárul.
A mű keresztrímes, ritmusát nyugtalanságot tükröz: zaklatott anapestusok nyugtalanítják a versfelszínt, ezek árulkodnak a lélek állapotáról.
A lánglelkű költő élete, és ezért életműve is tragikusan rövid. Alkotásai azonban az irodalomban feledhetetlenné és világszerte ismertté tették a szerelemes forradalmárt, Petőfi Sándort. Petőfi művészete a romantika kiteljesedését, de egyben annak megújulását is jelentette. Versei egyszerűek, mindenki számára érthetőek, ezért széles néptömeget képes megmozgatni. Szerelmes vers általában a kedves utáni vágy feszültségéből születik. Petőfi azonban nem a vágyakozás költője, hanem a lelki jelenvalóságé. Petőfi feleségéhez írt versei annál csodálatosabbak, mert ritka az, hogy valaki a feleségéhez ír szerelmes verset.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése