16.
A fajok kihalásának okai, következményei
Természetvédelem, nemzeti parkok, természetvédelmi területek, tájvédelmi körzetek
(Órán kapott lapról átmásolva!)
A fajok kihalásának okai és következményei
Az élővilág rendkívüli változatossága évmilliók fejlődésének eredménye. Miközben újabb és újabb fajok jelentek meg a törzsfejlődés során, mások letűntek az élet színpadáról. A fajok kihalása tehát természetes jelenség, a folyamat azonban az emberi civilizáció térhódításával egyre jobban felgyorsult. Az utóbbi évtizedekben mintegy 1000 faj hal ki, és jelentős azoknak a száma is, melyeket hasonló veszély fenyeget. Az ember természet-átalakító tevékenysége nyomán a növények, állatok élettere fokozatosan szűkült. A mértéktelen vadászat, halászat, másutt a betelepített állatok hatására az őshonos állatvilág katasztrofálisan megritkult. Sok élőlény pusztulását okozta, hogy képtelen volt alkalmazkodni a szennyezett környezethez.
Azt hihetnénk, egy-egy faj elvesztése nem jelenthet problémát. A valóságban azonban az élőlények bonyolult kölcsönhatásban állnak egymással. Így a táplálkozási lánc egy elemének kiesése veszélyeztetheti az életközösség stabilitását. Egyes fajok érzékenyen jelzik környezetük változását., ezért pusztulásuk az embert fenyegető veszélyre (pl. víz, levegő szennyezettsége)hívják fel a figyelmet. A ma még alig ismert vadon termő növények óriási jelentőségűek lehetnek a későbbiekben. Talán belőlük állítható elő valamely rettegett betegség ellenszere, vagy segítségükkel enyhíthető a növekvő népesség élelmiszerhiánya.
A természet védelme
Napjainkban a természetvédelem nemcsak az életközösségek megóvását tűzi ki célul, hanem a táj földtani (pl. barlangok, sziklaalakzatok), víztani (pl. forrás, folyó, mocsár) értékeinek és kultúrtörténeti emlékeinek megőrzését is. A természeti kincsek megtartása, bemutatása érdekében védett területeket hoznak létre.
A legnagyobb kiterjedésű védett területek a nemzeti parkok. Méretük néhány szigettől eltekintve legalább 1000hektár. A nemzeti parkok az adott országra tipikusan jellemző tájak vagy tájrészek, melyeket az emberi tevékenység nem, vagy alig változtatott meg. Élővilágunk nemzeti, nemzetközi érték. A hazai előírásokon túl a nemzetközi elvárásoknak is meg kell felelniük.
Hazánk területén már 9 nemzeti park található. Általunk képviselteti magát az Alföld tengersík vidéke, a homokbuckás Kiskunság, az Északi-és a Dunántúli-középhegység éppúgy, mint a folyókat kísérő ártéri ligeterdők vagy tavak, mocsarak vízivilága.
A tájvédelmi körzetek nagysága többnyire a nemzeti parkoknál kisebb. Megőrzik és fenntartják a táj jellegzetes arculatát, szépségét, természeti és kulturális kincseit. Területükön a táj jellegét nem zavaró gazdasági tevékenység (főként mező- és erdőgazdaság) megengedett. Ilyen pl. nemzeti örökségünk része a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet is.
A tájvédelmi körzeteken, nemzeti parkokon belül fokozottan védett területeket is elkülönítenek. Mivel az itt található természeti értékek különösen jelentősek és az emberi hatásokra igen érzékenyek, ezért látogatásuk csak külön engedéllyel lehetséges. Ilyen pl. a Kiskunsági Nemzeti Parkban az ősborókás.
A természetvédelmi terület általában a tájvédelmi körzetnél kisebb kiterjedésű tájrész. Többnyire egyféle természeti érték megőrzését biztosítja. (Pl. a Zirci Arborétum növénytani, a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum állattani, a pákozdi ingónövények földtani, a Mohácsi Történelmi Emlékhely kultúrtörténeti érték.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése