4. Az emberi kommunikáció nem nyelvi formái

4.

Az emberi kommunikáció nem nyelvi formái

tetelbazis.hu

Metakommunikáció vagy gesztusnyelv.

Az emberek közötti üzenetek igen nagy rész ilyen nem nyelvi úton fejeződik ki.

A nonverbális kifejezőeszközök helyettesítik, vagy árnyalják, minősítik a  szóbeli kommunikációt.

A nem nyelvi kifejezőeszközök két csoportra oszlanak

- velünk született jelek: a nevetés, sírás, elpirulás, ösztönös mozdulatok (hátralépés, hunyorgás)

- szándékos, tanult jelek, melyek az adott kulturális közegre jellemzők

                    hasonlóságon alapuló jelek: győzelem Viktória-jele, szamárfül

közmegegyezésen alapuló jelek: autóstop, forgalomirányítás jelei, szolmizáció, tisztelgés

A nem nyelvi kifejezőeszközök közül a legfontosabbak:

            1. arcjáték (mimika)

            2. tekintet

            3. kézmozdulat (gesztus)

            4. testtartás

            5. érintés

            6. térközszabályozás, a beszélgetőpartnerhez való közelség

valamint olyan nem nyelvi jelenségek, mint a

7. hangsúly: mondathansúly  a mondat végén, vagy szóhangsúly a lényeges szóra

8. hanglejtés: kétféle kérdő mondatnál

9. hangerő: függ a közlés helyétől, a hallgatók számától és a mondanivaló fontosságától

10. beszédtempó: lehet gyors vagy lassú. Függ az érzelemtől és az értelemtől is.

11. beszédszünet: pl.: a hatásszünet. Ha a mondat végén van, akkor az írásban ...-tal vagy !-lel vagy ?-lel jelöljük.

12. Reklámok, hirdetések, amik nem szövegesek (piktogram)

Közlést szolgálnak bizonyos hangok: dudálás, sziréna, morse, fényjelek, hanggal kombinált fényjelek, vagy szimbólumok: zászló, karikagyűrű, bagoly stb.

A kommunikáció maga hírközlés, gondolatok cseréje valamilyen jelrendszer alapján.

Ez lehet vizuális jel, mint az indiánok füstjelzései, a zászlójelzés a tengerészetnél, vagy a forgalomirányításnak, vagy éppen a metakommunikáció testbeszéde, a gesztusok, a mimika. Ilyen a siketnémák jelnyelve is.

Az emberi nyelvhez legerősebben kapcsolódó jelrendszer maga az írás nyelvi jele, a betűk, szavak, szószerkezetek, mondatok.  Lehet már egy betűnek is közlésértéke (á,ú),  indulatokat, érzelmeket fejezhet ki.

3 fő írásrendszer van:    - a kép- és fogalomírás (kínai, egyiptomi),

- a szótagírás (koreai)

- és a betűírás (cirill, laton, görög, arab, vagy a rúnák, a rovásírás

(fonetikus írás: hangnak egy betű felel meg)

A nyelv a legegyetemesebb jelrendszer, minden nyelvnek van szótára, szabályai, és az alkalmazhatóságot mutató hagyományai. Nyelv = Jel + Szabály + Hagyomány

3. A kommunikációs folyamat folyamat tényezői és funkciói

3.

A kommunikációs folyamat folyamat tényezői és funkciói

tetelbazis.hu

Az információ tájékoztatást, felvilágosítást jelent, ahol nincs mód a visszajelzésre.

A közlésfolyamat emberek közötti információcsere egy adott jelrendszer felhasználásával, egy információ mozgásba lendítése, két fél közötti szándékos és kölcsönös felhasználása.

A kommunikáció érintkezést, közlést, híradást jelent., tudomány a kommunikációtan v. –elmélet.

A kommunikáció típusai:

                - verbális kommunikáció: a nyelv a megadott jelrendszer, a beszéd

                - metakommunikáció: a testbeszéd, az arckifejezések, a kézmozdulatok a jelrendszere.

                - egyéb jelrendszerek

A nyelvi közlésfolyamatban több tényezőnek van szerepe. A legfontosabbak:

a beszélő és a hallgató, az üzenet, a kód (vagyis nyelv), a csatorna és a beszédhelyzet.

A beszélő közölni akar valamit, ez olykor teljesen átgondolatlan, reflexszerű, automatikus cselekedet, pl. mindennapos köszönés. Máskor átgondolt, megformált közlés, pl. egy önéletrajz megírása.

Szerepe: átteszi az információt egy bizonyos jelrendszerbe, kódolja azt, és átadja a hallgatónak.

A beszélőt nevezhetjük adónak, jeladónak, közlőnek is.

A hallgató az, akinek az üzenetet szánjuk.

A hallgató észleli, felfogja és értelmezi, dekódolja a hallottakat. Ez sokszor igen egyszerű feladat ("félszavakból is értjük egymást"), máskor el kell gondolkodnunk rajta, sőt esetleg vissza is kérdezünk.  Ekkor a hallgatóból már beszélő (közlő) válik.

A hallgatót nevezhetjük vevőnek, jelvevőnek, befogadónak, címzettnek is.

A beszélő és a hallgató között állandó szerepcsere van.

A beszédtevékenység mindkét részről alkotó folyamat, bár a tudatosság mellett automatikus mozdulatok is vannak benne. Bizonyos fokú figyelemre, erőfeszítésre, mindkét fél részéről

szükség van.

A beszélő és a hallgató megléte azonban még nem elegendő a kommunikációhoz.

Azért kívánunk kommunikálni, mert valamilyen üzenetet akarunk elmondani.

Az üzenet lehet igen egyszerű és igen bonyolult dolog is, de nyelvi kommunikációs szempontból üzenet egy kérdés, kérés is. Az üzenetet a beszélő formába önti (kódolja), a hallgató önmaga számára megfejti, lefordítja (dekódolja).

A kód hagyományokon alapuló, közösségileg elfogadott szabályrendszer.

Vannak nem nyelvi kódok (nem nyelvi rendszerek), és létezik a verbális (szóbeli) nyelv mint kód.

A beszélő és a hallgató között kommunikációs közeg, csatorna jön létre (levegő, telefon, levél, tv) Ez lehetővé teszi, hogy a beszélő és a hallgató térben és időben akár távol is kerüljön egymástól.

A kommunikáció során aktuális beszédhelyzet alakul ki: a beszélés, olvasás adott pillanata, a szituáció, amelyben a kommunikáció létrejött. Rengeteg tényező befolyásolhatja, pl. hangulat, helyszín, életkor, nem, foglalkozás, idő, érdeklődési kör, és a téma.

Az eredményes közlésfolyamatnak az is feltétele, hogy közös ismereteink, előismereteink legyenek az adott tárgyról, amelyet valóságdarabnak, valóságnak nevezhetünk. A kommunikációban közösen ismert nyelvre van szükség; megjelenési formái az élőbeszéd és az írás.

A kommunikációnak szándékos jelhasználat esetén mindig célja van: valamit el akarunk általa érni. Ezt a célt mutatják a kommunikációs funkciók. A funkciók hozzákapcsolhatók az egyes tényezőkhöz is.

3 alapvető funkció van:

- tájékoztatás,

- érzelemkifejezés,

- felhívás.

A tájékoztatás (információadás) vélemény-, gondolatközlés egy adott dologról, a valóságról.

Az érzelemkifejezés az én, a személyiség megnyilvánulása, amikor belső érzéseinket, vágyainkat fogalmazzuk meg. Ide tartoznak az egyes szám első személyben elmondott érzelemkifejező mondatok, az ún. én-líra, a vallomások.

A felhívás a hallgató befolyásolására való törekvés (konatív funkció). Az én ellentéte a te, vagyis a másikkal való szembesülés. Kérést, felszólítást, kívánságot fogalmazunk meg, parancsot vagy könyörgést, és befolyásolni szándékozzuk a hallgatót. Grammatikailag az imperativusz (felszólító mód), és a vokativusz (megszólítás) a legjellemzőbb jegye ennek a felhívó, felszólító funkciónak.

Az alapvető kommunikációs funkciókat még 3 "mellékfunkció" egészíti ki:

- a kapcsolatfenntartó (fatikus)

- az értelmező (metanyelvi) és

- az esztétikai (poétikai, művészi).

A kapcsolatfenntartó funkció célja az, hogy megkönnyítse a befogadást, tisztázza a partnerek egymás közötti viszonyát.

Sokszor a nyelvi megformálásra, vagyis magára a nyelvre teszünk föl kérdést, illetve azt magyarázzuk. A "nyelvről való beszéd" az értelmező vagy metanyelvi funkció. Maga a nyelvtan ezt a funkciót látja el.

Amikor az üzenet nyelve stilisztikai jellegű, művészi megformáltságú, akkor esztétikai, vagy poétikai funkciója is van szövegünknek.

Ez az említett 6 funkció, kommunikációs cél rendszerint keverten jelentkezik, a funkciók tehát egymásba mosódnak.

2. nyelv és beszéd kapcsolata

2.

A nyelv és a beszéd kapcsolata

tetelbazis.hu

A nyelv és maga a verbális kommunikáció kulturális termék, az ember fejlődéstörténete során alakult ki, és együtt változik a kultúrával. Fejlődése lassú folyamat. Egy nyelv addig élő, amíg létezik az a közösség, amelynek tagjai használják. A nyelv és a gondolkodás viszonyáról több nyelvfilozófiai nézet van.

·         A gondolat időben megelőzi a nyelvet. Ezt a kisgyermekek gondolkodása igazolja. Ez a nézet a gondolkodás egyetemlegességét vallja, a nyelvek különbözősége eszerint csak a szavak hangalakjában érhető tetten.

·         A gondolkodás és a nyelv egyetlen folyamat különböző oldalai, egyidejű, egymást feltételező jelenségek. A nyelv azonos a gondolkodással, nem képzelhető el gondolkodás nyelv nélkül, a nyelv függ a gondolkodástól, de meg is határozza azt.

·         A nyelv elsődleges, a gondolkodás tulajdonképpen „belső beszéd”. A gondolat határait a nyelv határai jelölik ki.

A nyelv társadalmilag elfogadott jel és szabályrendszer. Csak az tekinthető nyelvnek, amelynek van írott változata is. A jelkészleteket szótárakban találjuk meg. A legtöbb magyar szócikkelyt a Révai Nagy Lexikon tartalmazza. A magyar nyelv szabályait a Magyar Helyesírás Szabályai tartalmazza.

A beszéd egy nyelv aktuális használata szóban.

A beszéd funkciói: tájékoztatás, kifejezés, befolyásolás.

1. Nyelvek osztályozása

1.

A nyelvek típus szerinti osztályozása

tetelbazis.hu

Minden nyelvnek megvan a saját rendszere, ugyanakkor egy-egy nyelv struktúrája hasonlíthat egy másik nyelv felépítéséhez.

XIX. század szerinti osztályozás szerint három típusba sorolhatók a világ nyelveit:

·         Elkülönítő vagy izoláló nyelvek.

Az ide tartozó nyelvek a ragokat vagy képzőket nem ismerik, a nem változó, izolált szavakat állítják egymás mellé. A jelentések kifejezésében nagy szerepe van a szórendnek, valamint a hangsúlynak és a hanglejtésnek, ez utóbbit tonémának nevezik. Ilyen nyelvek: maláj, indonéz, dél-kínai.

·         Toldalékoló vagy agglutináló nyelvek.

Ezeknek a nyelveknek gazdag a morfológiájuk, vagyis alaktanuk, mivel gazda a toldalékoló rendszerük. Elsősorban képzők és ragok segítségével fejezik ki a jelentés módosulásait és a mondatbeli viszonyokat. Ilyen nyelvek: altaji, sumér, uráli (a magyar is!).

·         Hajlító vagy flektáló nyelvek.

Ezek a nyelvek a jelentés módosulásait és a mondatbeli viszonyokat a tő magánhangzójának a változásaival fejezik ki – pl. angol; illetőleg a toldalékokat komplex funkciójúak lehetnek, pl. oroszban. Flektáló nyelvek: indoeurópai és a sémi nyelvek.

·         +1., Bekebelező vagy inkorpoláló nyelvek, ilyen pl. a grönlandi.

·         Ezekben a szavak belsejébe épülnek be a különféle toldalékok.

A három nagy csoport között nem lehet éles határt vonni.

A nyelvek típusainak a kutatása a XX. században külön diszciplínává fejlődött, ez a nyelvtipológia. Feladatai közé tartozik az univerzálékutatás, a nyelvek tipológiai vizsgálata, valamint a tipológiai elmélet.